chim

Anno Zaphire tanácsolta egy másik blog kapcsán, hogy talán a blog.hu helyett az sfblogs-on kéne helyet kapnia. Anno jártam már erre, akkor még a szakdolgozatomnak kerestem helyet, de amellett, hogy akkor még nem volt túl bejövős a tárhely, úgy gondoltam, hogy a “Online véleményvezérek kommunikációja” sem annyira futurisztikus téma, hogy illene ide (bár mire megírtam, tartalmazott annyi fikciós elemet, hogy fantasy-nak elmenjen ). Amióta viszont itt vagyok (alig több, mint egy hét) , olyan szép forgalmat bonyolít le máris a blogom, hogy kezdem kapiskálni, hogy Zaphire mire gondolhatott. Bár az a blog még kerülhet ide, egy másik, szívemnek nagyon fontos, már nehézkesen. Legalábbis eddig nem találtam meg az export-inport fülecskét az sfblogs-on.A Médiaihlet (leszek olyan plasztikus, hogy nem az oldalon található leírást másolom be ide, végülis azt ott is megnézheti bárki, akit érdekel) egy blog. Ezzel pedig máris rengeteget elmondtam róla: bármennyire is igyekszem a professzionalizmusra, az igazság szerint akkor is egy személyes honlap, amely igyekszik minél nagyobbra nőni.

És hogy mivel foglalkozunk? Online cikkekkel. És az ihlettel. A kettőt pedig keverjük a blogos műfaj szubjektív megjegyzéseivel, valamint találó(nak szánt) illusztrációkkal, hogy végül egy olyan szórakoztató és múzsacsókos honlapot kapjunk, amilyet mi is szeretnénk: mi pedig olyat szeretnénk, amelyet ti is. Értitek?

Az ihlet nem könnyen meghatározható dolog (bár foglalkozunk erről szóló cikkekkel is, de ennél többet mi sem tudunk tenni az ügyben ), de Nemerétől kezdve Vavyan Fablén át egészen Stephen Kingig annyian ajánlották már a mindennapi médiát a jó történetötletek megtalálásáig, hogy úgy gondoltam, a dolog megérdemel egy próbálkozást.

Nem egy nap alatt épült Buda vára sem, így a honlap is folyamatosan fejlődik. Igyekszünk mindig felmutatni valamilyen újdonságot és meglepetést, hogy elérjük azokat, akiket el szeretnénk: alkotói tevékenységet végző írókat, novellistákat. És ha megihletni nem is igazán tudjuk őket, reméljük, hogy legalább szórakoztatunk. A honlap látogatottsága, és az egyre gyarapodó cikkajánlások azt mutatják, hogy másokban is megmozdult már valami – és reméljük, hogy ez már csak jobb lesz. Arról pedig már nem is beszélek, hogy legutóbb már konkrét szerzőtársam akadt.

És hogy jön ehhez az sfblogs? Nem gondolnám, hogy ne töltenénk ki a rendszer kritériumait: vannak fantasy-val és sci-fivel foglalkozó cikkeink is, és igyekszünk minél több mindent felvonultatni, ennek érdekében pedig napi frissítésekben gondolkodunk. (A tegnapi kimaradást nyugodtan lehet az én listámhoz írni: bemondta az unalmast a képszerkesztőm.)

Szóval bár a Médiaihlet a blog.hu-n kapott anno helyet, azért meleg szívvel ajánlom az sf-es közösség figyelmébe is. Cserébe pedig ezer örömmel fogadom a visszajelzéseket, véleményeket. Akadnak erre szép számmal kritikus blogok, akiktől szívesen olvasok kivesézést, ha rászánják magukat. Hálám pedig üldözni fogja őket.

Gyakran találkoztam a szinopszis fogalmával, amikor a karcolat scriptoriumos írásai között nézelődtem – már amelyiküket megnézhettem. Egyfajta feladatként tekintettem rájuk: ha megtanulnia nem is, érdemes kipróbálnia annak, aki jobbá akar válni, hiszen mi másból jönne rá, hogy ez nem segít-e neki ebben. A novelláim ezer plusz egy hibából véreznek, mégis, gyakran annak is örültem, ha egyáltalán meg tudtam írni egyet. Nemhogy még bármilyen írástechnikai dologra odafigyeljek – ha ilyesmivel próbálkoztam, annak nagyon gyakran görcsölés és az ihlet elapadása lett az eredménye. Erről az egészről múlt időben beszélek, ami eléggé fellengzős dolog. De ezúttal bele szeretnék vágni egy igazán előre meghatározott cselekvésű, feszes ritmusú novellába. Eddig a történet nagyon gyakran írás közben alakult ki bennem. Megvoltak kulcsmotívumok, vagy alapötletek, de akkor is leírva nyílt ki előttem is a történet. Erre mindig is büszke voltam, mondván, hogy “yee, van fantáziám“, de újabban gyakran találkozom azzal, hogy mennyire pontosabbak (talán ez a megfelelő szó) egy vázra felépített novella, ahol a szinopszis a csontszerkezet. Elhatároztam, hogy készítek is egy ilyet.

Első lépés: utánajárás. Mi is pontosan az a szinopszis?

Mivel ez egy énblog, és hiába vannak ez a bejegyzés az “Írástechnika” nevű hangzatos néven, ezt a részt akkor is átugrom. Aki akarja, annak tudom ajánlani az Irodalmi boncasztal c. blog idevágó bejegyzés(eit). Mondjuk, aki tényleg megnézi, az lényegében már a második szinten jár:

Második lépés: majdnem megvilágosodás. Hogyan írjunk szinopszist?

Erre leginkább a második boncolgatás ad választ. Féltem, hogy a válasz egyszerűen az “írd meg tömören“hosszabb kifejtése lesz, de nagyon kellemesen csalódtam, és ezzel végképp emelem kalapom az Irodalmi boncasztal előtt: (magamból indulok ki) egy pihés állú kezdő is érti azt a bejegyzést.

Innentől kezdve tényleg nincs más dolgom, mint nekiállni, és megírni a szinopszist. Mondjuk nekem még vannak kérdéseim: érdekelne, hogy ha előzetes munkát feccölök bele, akkor mik megadásával tudnám igazán kidolgozottá tennem a karaktereimet? Elég lenne annyi, hogy pár erős jellemvonás megfestésével élni kezd a fejemben, és ha ügyes vagyok, akkor jól adom át ezt a történetben?

Bár a pályázat fontos ismerve volt, hogy a vártnál jóval több beérkezett műhöz a vártnál jóval több elbírálási idő dukált, amely egyeseknél – mint amilyen én is voltam – néha az oldal naponkénti többszörös frissítését vonta maga után, de nem ezért akartam bejegyzést kanyarítani köré. Ha gyerekkorom kedvenc szóferdítésével akarnék élni (akarok), akkor azt mondanám (mondom): tutyibiztos voltam a dolgomban.

Több jel is arra mutatott, hogy a pályázatot nekem találták ki. Egyrészt a heves szívdobogás, abban a pillanatban, ahogy megláttam. Pedig nem szokásom ilyen rámhatásokat regisztrálni, amikor Juditti oldalán járok, de ezúttal teljesen betalált a megszövegezése. Második, nem elhanyagolható tényező, hogy már volt kész írásom rá. Na, jó, kész azért nem volt, de nem kellett már sok hozzá. Szóval a szívembe is zártam a fictionkult legújabb pályázatát… majd rácsuktam az ajtót, és nagyjából el is felejtettem. Jó szokásom szerint azonban a lejáratának estéjén újra felderengett belőle valami. Gyorsan ellenőriztem a lejárati határidőt, majd ahogy azt már két másik pályázattal is eljátszottam, rohanvást szerkeszteni kezdtem a novellámat. Mivel a szakértő általi korrektúra már megvolt, nem maradt más dolgom, mint a hibák javítgatása, ami könnyen ment. Éjfél volt értelemszerűen a határidő, aminél én egy órával korábban mancsoltam rá az “Elküldés” gombra. Az írásomat fogadták, de nagyjából ennyinél meg is rekkent a viszonyunk egymással: nem nyertem.

Persze hátravan még a Galaktikában megjelenő(k) felsorolása, de ahhoz (ha emlékezetem nem csal) 7500 karakter alatt kellett volna lenni, és én nem mentem bele ebbe a limbó-táncba. Az eredmény így őszinte gratulációm a nyerteseknek (a karcolatosok úgyis megkapják ezt majd külön a karcolaton ), és egy újabb pályázat kihúzása. Így lényegében nullára redukáltam a számukat. Hmm… utána kéne néznem pár újabbnak, amíg nincs itt újra a suliszezon. Ha az egyetem mellett folytatni fogom újságírós ténykedésemet, az attól tartok, hogy novellázós pályafutásom újabb hosszú időre C-vágányra tett szüneteltetését fogja jelenteni.

Nagyon nagy örömömre szolgált, hogy onsai és rhewa máris sikeresen rátalált a blogomra, és voltak olyan kedvesek, hogy ezt kommenteléssel és üdvözléssel jelezték is felém, de cserébe had hívjam fel pár jövőben várható nüanszra a figyelmet: bár blogoltam már erre, de ez nem azt jelenti, hogy ne kapnék frászt minden egyes alkalommal, amikor egyik bejegyzésem moderálására való felhívást kapok mailben. Utólag mindig rájövök, hogy nem is a bejegyzésre, hanem az arra érkező hozzászólásra gondol a kedves automatikus üzenetküldő, de ez olyasmi, mint amikor valami hülyeségtől rémültél meg: már rég késő, a lényegi dolgon már túl vagy. Szóval eső után köpönyeg. A nagy izgalom azonban olyan szőkeségekhez vezethet (bár férfiúból vagyok), mint a kommentek félrekattintás általi letiltása. Az ilyen félrenyúlásokért előre is elnézést kérek.

Bár a blogok kommunikációs aspektusából írtam a szakdolgozatomat, és nem idegen tőlem  honlapok telepítése, blogok használata, kezdetben ettől függetlenül botlábú sofőrnek érzem magam, aki kezdetben nemhogy egy-egy utca ritmusát, de még a kéziféket sem képes elkapni. Szóval némi türelmet igényelnék a kezdeti időszakban. Köszönöm!

Elvarázsolt. Kezdetben az olcsó szerzésmódja volt a döntő, mivel 4 órás volt a vonatút, és 500 HuF Böszörményitől az “Ütközet a Meridim felett“, szóval majdnem egyenesen arányosságban álltak egymással, ráadásul szükségem volt valami olvasnivalóra, mivel amikor nem a táskámat húzta a Gyűrűk Urának vastagságát idéző Battle Royale, és a kezembe vettem, akkor az idegeim ritmusos rángatásába kezdett, magyarán elég nehezen sikerült ráhangolódnom a fogalmazási módjára.

Böszörményi viszont tökéletes döntésnek tűnt az idő elütésére, és olvasottságom fekete lyukjainak satírozására. Persze a dologba az is közrejátszott, hogy kíváncsi voltam: egy gyerekkönyvíró (én anno így kategorizáltam be) mit tud felmutatni, ha sci-firől van szó. Mesélnék, hogy aztán csalódtam-e, vagy sem, de ezzel még várni kell: valami közbejött, így bár lepengettem érte az 500 Forintot, de még a belelapozásáig se jutottam. Helyette a Szíriusz Sci-Fi Napokon sikerült először onsai-tól, majd hivatalos úton is megkapnom (és akkor már Szélesivel és Fonyódival is dedikáltatnom) “Az evolvens kalózai” című MU antológiát. Az első történeteket sikerült is oldalborda-oldó kíváncsiságomnak engedve magamévá tennem, de aztán befigyelt az általános információhiány (meg a családban zajló állandó élet), így rendre a gép előtt kötöttem ki. Már csak a borongós időjárás sem engedi, hogy leüljek egy könyv mellé: egyrészt kevés a fény, és a lámpák égetése súlyos anyagi károkkal jár (tudom, tudom, nem felgyújtani kéne őket, hanem egyszerűen bekapcsolni, de a természetes fény híve vagyok), másrészt a gép működése hőt termel, amire ezeken a szeles napokon szükség is van.

Így bár már tervezem, hogy bátyámmal hogyan fogom beszereztetni további olcsó árakon a MU köteteit, egyelőre sajnos csak gyűjtögető, és nem fogyasztó életmódot folytatok. Ez azonban nem jelenti azt, hogy addig is nem kívánok hangot adni például I.M.Brod kötetindító novellája, a “Nem születtek katonának” kapcsán bennem felmerült gondolatoknak, de az már egy másik poszt lesz.

Kóstolgatom az sfblogs felületét, és ennek örömére pótolom más sf-esek blogjainak olvasását is. Ennek kapcsán akadok rá kritikákra és vitákra, amelyek számomra rendkívül érdekesek, hiszen nem is magáról a Szíriusz Sci-Fi Napokról, hanem sokkal inkább az ott lezajlott beszélgetésekről szólnak.

Számomra az esemény is hatalmas élmény volt, hiszen az internetes ismertségeket ott sikerült jópár emberrel személyessé varázsolni, és a korábban már látott emberekkel újra találkozni.

Az utóíz viszont különös. Kíváncsian várom, hogy mi lesz azokból, amik ott előkerültek.